Hosszútávú, felelős cselekvés

Ahhoz, hogy a föld, a levegő és a víz erőforrásainak természetes teljesítőképességét valamennyi utánunk következő generáció részére meg tudjuk őrizni, vevőink a mező- és kommunális iparban nem csak hatékonyan, hanem tartósan is akarnak gazdálkodni. Ebben mi, a mezőgazdasági gépeket gyártók szintén felelősséggel tartozunk azért, hogy az „Intelligens növénytermesztés” érdekében megfelelő munkagépeket és eljárásokat fejlesszünk ki. Ezért például az ACTIVE programunkkal, mely során párbeszédet folytatunk a tudománnyal és a gyakorlati felhasználókkal, azon vagyunk, hogy ezt a témát tovább lendítsük. Olyan elvekre alapozva mint a nyitottság, átláthatóság és hitelesség szeretnénk magunkat mint innovatív és környezettudatos vállalat pozícionálni. De mi nem csak munkagépeket gyártunk, sokkal inkább szeretnénk a vállalaton belül is a tartósság eszményképe felé igazodni. Mivel csak ha ökológiailag és társadalmilag is felelősen cselekszünk, lehetünk ott tartósan az elsők között. Erre építve akarunk mi az AMAZONE-nál a vevőinkkel, értékesítő partnereinkkel, szállítóinkkal és a munkatársainkkal valamint a környezettel és a pénzügyekkel is „tartósan” jó kapcsolatot kialakítani és ennek megfelelően felelősségteljesen cselekedni. Valamennyi olyan cselekvést, mely ezen igényeknek megfelel, az „EnviroSafe” koncepció alatt foglaljuk össze.

Az „EnviroSafe” koncepció alapköveit a vállalati filozófiánk különböző irányvonalai alkotják. Ezek többek között a következők:
1. Környezet és hatékonyság. Ezt azt jelenti, hogy hatékony de egyben környezetkímélő termékeket és szolgáltatásokat nyújtsunk, valamint támogassuk a környezetbarát technológiákat.
2. Biztonság annak érdekében, hogy azon emberek egészségét, akik az AMAZONE termékeit gyártják, értékesítik vagy használják, védjük.
3. Környezetkímélő termelés annak érdekében, hogy a természetet és a környezetet a jövő generációi számára megőrizzük.
4. Társadalmi elkötelezettség ahhoz, hogy egy nemzetközi közösség tagjaként aktívan vegyünk részt ezen közösség pozitív irányú továbbfejlesztésében.
5. Pénzügyi biztonság és függetlenség. Ez azt jelenti, hogy valamennyi döntést mindig a hosszútávú pénzügyi stabilitás érdekében is hozzuk meg. 

További információkért kattintson itt ...